RÓLUNK

 

A BARBARA LEBER brand 20 éve működik sikeresen a magyar divatvilág élvonalában. Léber Barbara divattervező kivételesen széles alkotói portfólióval rendelkezik: az esküvői ruhák,  fűzők,  alkalmi és báli ruhák, fürdőruhák valamint a minőségi formaruhák mint a MAGYAR HONVÉDSÉG új Köznapi Egyenruhája.

A tervezőnek, Léber Barbararának az jelenti a szakmai kihívást és állandó megújulást, ha a divatvilág minél több és minél érdekesebb területein tudja kipróbálni tervezői tehetségét.

Léber Barbara a MOME divattervező szakán végzett és szinte azonnal megnyitotta a nevével fémjelzett divatszalont.  A BARBARA LEBER  szalon egyedi ruhákat kínál  megrendelőinek.

A Vásárlást az ONLINE SHOP működtetésével is szeretnénk segíteni. Kollekcióink jó néhány darabja olyan anyagból és olyan szabással lett megalkotva, hogy az otthona kényelméből is biztonsággal beszerezheti. Magyarország területére ingyenes a kiszállítás.

Minden évben folyamatosan jelennek meg az új kollekcióink.

A  tervező mottója:

“MINDEN NŐBEN VAN VALAMI GYÖNYÖRŰ, AMIT ÉRDEMES ÉS MEG IS KELL MUTATNI”

Ennek jegyében, a ruhatervezés során az a legfőbb szándék, hogy a megrendelő hölgyből a legszebb önmagát hozzuk ki a megfelelő alkalomra valamint minden Léber Barbara által tervezett ruha kényelmes, elegáns és funkcionálisan tökéletesen feleljen meg viselője igényeinek.

Gyakran halljuk, hogy a hölgyek kicsit meg vannak szeppenve mielőtt bejönnének a szalonunkba. Igazán nem nagyon tudják, hogy miként is zajlik a ruha válogatás, megrendelés.

Nos, most elmeséljük önöknek, hogy mire is számíthatnak ha időpontot kérnek hozzánk és , hogy igazán megnyugodjanak mert egy kellemes, laza és minden kötelezettség nélküli élményben lesz részük:

  • A honlapunk IDŐPONT FOGLALÁS felületén foglalhatnak időpontot de telefonon keresztül is  tudunk egyeztetni.
  • A megbeszélés szólhat arról is , hogy bejön hozzánk körülnézni, alapvető információkról tájékozódni vagy
  • Arról is , hogy egy bizonyos alkalomra szeretne terveztetni és azzal kapcsolatban szeretne mindent tudni és megrendelni a ruhát.
  • A szalonban megkínáljuk frissítővel, kávéval és megkezdődik az a munka amiért ön bejött hozzánk
  • Elkészül a divatrajz mely mindig tükrözi a megrendelő elképzelését , tökéletesen megfelel a karakterének és alkatának.
  • kiválogatjuk a ruha anyagait melyek stílusban és színvilágban a legmegfelelőbbek a megrendelő és a ruha karakteréhez .
  • Megrendelés esetén méretet veszünk és megbeszéljük a próbák időpontjait.

A beszélgetés és próbák során mindig számít a megrendelő ízlésvilága, vágyai, hiszen egy jeles alkalomra készített ruha különleges kell legyen és a viselője számára “nem mindennapi, nem megszokott” de nem biztos, hogy a komfortzónát ez alkalommal kellene átlépni. Azaz vigyázunk arra, hogy az elkészülő ruha mindig kellemes és komfortos viselet legyen úgy, hogy közben egy nagyon nőies, elegáns, akár érzéki megjelenést adjon a viselőjének.

Arra szeretnénk felhívni kedves leendő vendégeink figyelmét, hogy nem vállalunk hozott textíliákból megrendelést és nem vállalunk csak varrást.

Szeretettel várjuk önöket a BARBARA LEBER szalonban.

 

ABOUT US

The BARBARA LEBER brand has been operating for 20 years at the forefront of the Hungarian fashion world. It has an exceptionally wide portfolio: from wedding dresses to corsets, casual / ball and bathing suits.

The designer, Léber Barbarara, has the professional challenge and constant renewal if she can try her design talent in as many and as interesting areas of the fashion world as possible.

Barbara Léber graduated from the MOME Fashion Design Department and almost immediately opened her fashion line with her name. The BARBARA LEBER salon offers unique clothes to its customers.

We would also like to help you with the ONLINE SHOP. A few pieces of our collections are made of such fabric and style to let ou buy it from the comfort of your home. Delivery to Hungary is free.

Every year our new collections are displayed continuously.

Designer’s Motto:

“BEAUTY OF WOMEN IS WORTH TO SHOW”

In the spirit of this, the main purpose of designing clothes is to bring the most beautiful “HERself” of our custumer  for the right occasion.

We often hear that the ladies are a little sniffed before they enter our salon. They  don’t really know how to sort and order a dress.

Now, let us tell you what to expect if you ask for a date.  You will really feel comfortable and have a pleasant, relaxed, and no-duty experience:

You can book a date on the BOOK APPOINTMENT interface of our website, but we can also accept a phone call.
The discussion may also be about getting in touch with you, getting information about basic details of the occasion where you want to wear the dress.
In the salon we offer you soft drinks, coffee and the work begins.
When the fashion drawing is ready, it always reflects the customer’s idea, perfectly suited to its character and composition.
We choose the materials of the dress that are the most suitable for the character of the customer and the dress  style.
When ordering, we take measure your size and discuss the times of the fittings.
During the conversation and rehearsals, the tastes and desires of the customer always matter, as a dress made for a special occasion should be special and “not everyday, not usual” for the wearer but it is not sure that the comfort zone should be crossed this time. That is, we make sure that the dress we make is always comfortable and comfortable to wear while giving the wearer a very feminine, elegant or sensual look.

We would like to draw the attention of our dear future guests to the fact that we do not work with custumers own textiles and we do not just manufacture.

Welcome to the BARBARA LEBER showroom.