MAGYAR HONVÉDSÉG ÚJ KÖZNAPI EGYENRUHÁJA

A honvédségi vezetők és a sajtó képviselői előtt mutatták be a Magyar Honvédség új köznapi egyenruháját július 12-én, Budapesten. Az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter is részt vett.

mb4a8006.jpg


A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként a katonák egyenruháit is újra cseréli a tárca. A gyakorló egyenruhák már 2016 óta használatban vannak, a köznapit pénteken mutatták be a Stefánia Palotában. Az eseményen elhangzott: az új egyenruhák kapcsán a Honvédelmi Minisztérium kifejezetten civil tervezők számára írt ki pályázatot, hogy a katonák köznapi öltözete egyszerre legyen komfortos és a kor divatjának megfelelő.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a ruházati bemutatón úgy fogalmazott: az új egyenruhák bevezetésével a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítása egy olyan állomásához érkezett, amelyre a katonák régóta vártak. Mint mondta, a haditechnikai fejlesztések mellett mindig szem előtt tartják, hogy a program középpontjában az ember áll, akinek mindennapi munkájához és megjelenéséhez a kor követelményeinek megfelelő egyenruha is nélkülözhetetlen. „Ha azt akarjuk, hogy a társadalom támogatottsága egységesen pozitív legyen a katonák iránt, akkor a társadalom minden színterén meg kell jelennünk, s a legjobb benyomást tennünk. Megpróbálunk egy olyan ruházati elgondolást kialakítani, amellyel meg tudunk jelenni hazai és nemzetközi környezetben, munkahelyen, meg tudunk jelenni az utcákon és a rendezvényeken” – fogalmazott a miniszter.

mb4a8299.jpg


A bemutatón elhangzott: a pályázat győztesének, Léber Barbarának filozófiája szerint a kényelmes és divatos egyenruha nem csak stílust ad, de a mindennapi munkát is hatékonyabbá teszi. A tervező ennek szellemében alakította ki koncepcióját a köznapi öltözet zubbonyos és inges változatára, a nyári és téli időszak viseletére, valamint kreálta meg azokat az új kabátokat, amelyeket csapadékos időben hordhatnak a katonák.

Az újítások között szerepel az eddig megszokott színek megváltoztatása, a légáteresztő bélések, a könnyen mosható, nehezebben gyűrődő anyagok használata, a rendfokozati jelzések gallér helyett váll-lapos viselése, valamint a névtábla, amelyet az anyagok kímélése érdekében mágneses rögzítéssel látnak el az öltözeten. A hölgyek köznapi viseletében új elem a megváltozott női kalap, a férfiak esetében a Bocskai-stílusú sapkát tányérsapka váltja fel.

A megújult egyenruhák mellett új, eddig nem létező öltözéket is bemutattak. A kétféle – vastagabb és vékonyabb – béléssel kiegészíthető dzsekik vízlepergető anyagből készültek, a zsebek anyaga pedig a bennük tárolt információs hordozók elleni adatlopásoktól is óvják viselőjét. Mint elhangzott, az egyenruha nagyobb mozgási szabadságot, lezserebb, mégis katonásan elegáns megjelenést biztosít a viselőjének.

mb4a8646.jpg


Léber Barbara tervező megtiszteltetésnek, egyben óriási kihívásnak nevezte a munkát. Úgy fogalmazott: szakmai pályafutásának húsz éve alatt ez volt a legjelentősebb és legnagyobb feladata. A tervezési folyamat fő szempontjaként a kényelmet és az esztétikus megjelenést említette. Mint mondta, célja az volt, hogy olyan egyenruhákat tervezzen, amelyben a katonák ugyanolyan jól érzik magukat egy társadalmi eseményen, mint a munkahelyükön.

Fotó: Dévényi Veronika